Kedves xyz!
Reméljük együtt, hogy lesz ilyen induló!
Én, a magam részéről megígérhetem, hogy számot vetek az elmúlt négy évvel... És megmondom őszintén, hajlok arra, hogy átadjam a helyemet...
Munkahelyek egyértelműen kellenének, nagyon! És nem csak szórványosan. Dehát ezért is tenni kéne valamit...
Vendégkönyv
Re:Re:Re:Re:Re:zajlik az élet
Dátum: 2013.07.04 | Feladó: Bán Balázs
nincs pénz
Dátum: 2013.06.28 | Feladó: Szentpáli Csaba
Nálunk is az látszik itt helyben, mint fent a jelenlegi kormányban, hogy az ügyben érintet szakemberek meghallgatása nélkül dönt a helyi vezető(ség). Mindig azzal takaróznak, hogy nincs pénz, ez csak ürügy!? Minden pénzügyi helyzet úgy működik, mint egy családi kassza, persze, ha telik rá!? Arra van pénz amire szánjuk- ha van miből? Vagy azt kell mondani, hogy erre, és erre nem adunk pénzt!!! Itt hozzáteszem, hogy a kormány Mezőfalva község tartozását is elengedték, mint több más települését is. És érdeklődőm, hogy olyanokra spórol a helyi vezetőség, mint az aprított fahulladék tárolónál történtekre? Elkészült a tároló, volt is már benne hulladék-zúzalék, aztán az egyik napról a másikra látom, hogy a hulladék is eltűnt, de vele együtt a tároló is! A faoszlopok elvágva, majd a beton feltörve, és később újraépítve a tároló! Közben kiderült, hogy az épület nem lett (időben) engedélyeztetve!? Sőt utólag hallottam egy önkormányzati dolgozótól, hogy állítólag az ilyen építményeket nem is kell engedélyeztetni sem! Ezek szerint nem jól tudták az erre vonatkozó jogszabályokat, mert a több milliós büntetés kifizetés helyett, megcsinálták a fent említetteket!? Erre van pénz!? Meg azt is mondta az illető, hogy akár többször is elbontható- építhető, mert EU-s pénzből készül! Ezek szerint Mezőfalvának nem kell az EU-s támogatásokat sem visszafizetni!? De jó!? S, ha nem is beszélünk róla, azt is tudjuk, hogy a kishantosi földekből kik részesültek, és ki köztük mezőfalvi!? De erre is sokan azt mondják, hogy magánügy!?
Re:nincs pénz
Dátum: 2013.07.02 | Feladó: Bán Balázs
Hát erre az asszisztensi posztra nem szántak pénzt, mert "nincs miből". És lényegében meg is mondták, hogy erre állami (OEP) támogatás ide vagy oda, akkor sincs pénz. Körülbelül az ehhez kellő 4 millió forintból kettőt álltak volna "kintről". Így is sok lett volna... Az viszont megint egy más történet, hogy a tartozásunkat elengedte a kormány bizonyos helyeken. Az nem mutat egyenes arányosságot azzal, hogy így az asszisztensi álláshelyre több pénz maradt volna. A tároló ügye számomra is kissé "átláthatatlan": előbb felépült, aztán semmivé lett hirtelen - elkerülve így a komoly, kétmilliós pénzbírságot -, aztán most már újra áll. A hivatalos verzió (...) tudtommal az volt, hogy olyan jogszabályok és engedélyező szervek léptek életbe január 1-jével, amit egyszerűen nem lehetett követni... Az aligha hihető, hogy "kedvünkre" bontogathatnánk és építgethetnénk fel a tárolót, csak mert az EU-s pénzből van... A kishantosi sztorit én magam túrtam fel a képviselőtestület előtt (olvasható e honlapon is): meg is kaptam a beosztásom érte: mit képzelek, hogy jön ez ide, mindez a polgármester magánügye, nekünk ehhez semmi közünk!!! Aki nem ezt mondta a képembe, az hallgatott...
testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.19 | Feladó: Nasa
Kedves Balázs barátom!
Látom azért van ami sikerül a faluban, ha sok nem is. Az hogy villámgyorsan történnek döntések, a szakmailag hozzáértőket nem kérdezik, nem marasztalják, az országos probléma. Itt nem szándékozom felhánytorgatni azokat az évek alatt tapasztalt "elvándorlásokat" amelyeket magam is tudok. Szimplán az ember oda megy, ahol megbecsülik, ahol számít a szakmai hozzáértése. Szerencsére az országon belül is van még pár sziget, ahol ez megoldható.
Ezekkel egyetlen probléma van csupán: ha a részeg és hozzá nem értő kőművesnek mondott ember húzza fel a házat, az bizony idővel össze fog dőlni. És nem a ház a hülye....
Re:testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.19 | Feladó: Bán Balázs
Azért ne legyünk igazságtalanok: a középületek felújításától a csatornán keresztül a kamerarendszerig sok pozitívumot hozott az elmúlt időszak. Úgy látom, hogy a nehezét jól oldja meg községünk legfelső vezetése. És aztán abban a hiszemben, hogy nincs más dolga, jó érzéssel hátradől... Itt kezdődnek a problémák: ugyanis az elkészült vívmányokat működtetni kell, az ott dolgozókkal együtt kellene lélegezni, velük közösen kellene meghozni a döntéseket, ki kellene kérni a véleményüket... Igen, ez sok macera, tárgyalás, vita, idő és energia. De ezek szerintem megspórolhatatlanok! Mert ha mégis spórolni akarunk, elmennek értékeink... Az irányítás - megítélésem szerint - önkényesen és diktatórikusan egészen egyszerűen megfelelő módon és hosszútávon nem tartható fenn!
Országos problémáról van szó persze, de ez nem azt jelenti egyenesen arányosan, hogy nálunk is ugyanúgy kell lennie! Tudom, hogy idealista vagyok, de folyamatosan azt érzem, "oly kevés" kellene ahhoz, hogy Mezőfalván megmutathassuk: nálunk másként is lehet...
Bán Balázs
Re:Re:testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.19 | Feladó: xyz
Gazdasági ügyek rendben!/reméljük soha nem tárnak fel visszaélést/ Helyi politika egyenlő a diktatúrával,de ez csak addig működik míg van a diktátor mellett kiszolgáló személyzet már pedig az akad szép számmal! MÁS!
Az a hölgy lesz az ÖNÓ vezető helyett aki órákat cigarettázik az utcán a barátnőjével munka időben?Gratulálok,polgármester úr!Példamutató!
Re:Re:Re:testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.19 | Feladó: Bán Balázs
Tisztelt xyz!
Hozzászólásának második felével, a magam részéről nem értek egyet. Erős túlzásnak tartom ugyanis az órákig tartó cigarettázás tényként történő állítását. Ráadásul úgy gondolom, hogy ez a "szenvedély" nem hozható összefüggésbe a szakmai alkalmasság kérdésével, illetve annak megítélésével. A véleményem az, hogy erre az ideiglenes időszakra jó kezekbe kerül az ottani gyeplő.
Üdvözlettel:
Bán Balázs
Re:Re:Re:testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.20 | Feladó: xyz
Nekem igazából mindegy is lehetne ki az ÖNÓ vezető,de ha már küzdünk a normális közéletért akkor merjünk bátrak lenni,mondjuk ki amit ki kell mondani ,tegyük meg amit meg kell tenni különben az van amit most látsz.Azt hiszem Hofi Géza mondta egyszer"..ne csomagoljuk a sz...rt sztaniol papírba.."mert az attól az ami! Mindig lesznek olyanok akik a fehéret vagy feketét valamilyen okból képesek lesznek szürkének látni!
Re:Re:testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.25 | Feladó: Varga Géza
Tisztelt Képviselő Úr!!
Részben egyet értek Önnel. Azonban vannak dolgok amikkel nem tudok azonosulni. Milyen plusz tárgyalás,vita,idő vagy energia szükséges ahhoz,hogy be lehessen vonni az érdekelteket az őket érintő ügyek tárgyalásába? Gazdasági,személyi kérdésekkel foglalkozó témákról bizottsági üléseket kell tartani,ezekre csak a meghívót kell kiküldeni és anyagot szolgáltatni az érintetteknek. Már bizottsági üléseken megfelelően elő lehet készíteni a testületi ülésre az anyagot az érintettek véleményével együtt.Kérem ne sértődjön meg,de sajnálatos módon az ilyen hozzá állás országos probléma mindenhol ahol FIDESZ-es vezetés van. Sajnos személyes tapasztalataim vannak ezekről.
Re:Re:Re:testületi és elvándorlás
Dátum: 2013.06.25 | Feladó: Bán Balázs
Kedves Géza!
Azt kell mondanom, hogy bizony én sem tudok sok mindennel azonosulni, így aztán "periférián" is állok. Mert az ilyen azonosulni képtelen egyedek helye pillanatnyilag ott van...
Szót ejt Géza a bizottsági ülésekről. Vegyük ki a Szociális Bizottság üléseit, mert azok ugye zártak és speciálisak. Mezőfalván ezen kívül mindösszesen már csak a Pénzügyi Bizottság létezik. És szerintem az sem olyan fényben és megítélésben, mint kellene. Mert az, hogy a polgármester úr nem egyszer a testületi ülések előtt fél órával vagy egy órával ad időpontot ennek megkezdésére, például erre utal... Nincs már Ügyrendi Bizottság, Mezőgazdasági Bizottság és Kulturális Bizottság sem. Nem kellettek...
Abszolút igaza van Önnek abban, amit leírt: egy demokratikus struktúrában így működne a rendszer. És akkor szóba sem jöhetnének a "tárgyalás, vita, idő vagy energia" fogalomkörei olyan megvilágításban, mint ahogy most...
Egyáltalán nem sértődöm meg. Miért is tenném, hiszen egyetértünk! Nem a magam hozzáállását írtam le, hanem azt, ami jelenleg a valóság Mezőfalván (is). Másoknak kéne ezen komolyan elgondolkodni; azoknak, akik most ténylegesen döntési helyzetben vannak...
Üdvözlettel:
Bán Balázs