Nem éppen meseszerű történetről van itt szó. Bár az is lehetne... Jelenleg azonban komoly meglepetést okozna, ha ennek az ízig-vérig magyaros históriának happy-end lenne a befejezése. Mindazonáltal igyekszünk nyomon kísérni a történéseket…
Először is álljon itt egy link, melynek segítségével betekintést nyerhetünk az április 24-i, budapesti sajtótájékoztatóba, melyet a Kishantosi Vidékfejlesztő Központ Nonprofit Kft. tartott. Erről a Népszabadság Online is beszámolt: itt.
A Fejér Megyei Hírlap április 25-i cíkkében is olvashatjuk: "A Kishantosi Nonprofit Kft. által bérelt 453 hektárt 10 birtoktestre szétválasztva hirdették meg, a nyertes haszonbérlők között nem szerepel a volt haszonbérlő, azaz a Kishantosi Nonprofit Kft. A pályázat elbírálásánál figyelembe vették azt is, van-e korábbi pénzügyi követelés a pályázóval szemben. A Kishantosi Nonprofit Kft.-vel szemben olyan követelés áll fenn, amelyet korábbi haszonbérleti időszakban halmozott fel. E díjaknak és kamatainak megfizetésére 2010-ben, másodfokon, jogerősen a bíróság kötelezte a kft-t, és az akkor a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. megkezdte a több tíz millió forintra rúgó követelés behajtását.
2010 szeptember elsejétől az NFA (Nemzeti Földalapkezelő Szervezet), mint újonnan alapított tulajdonosi joggyakorló, úgy döntött, tekintettel a területen folyó ökológiai gazdálkodásra, közismert kifejezéssel biogazdálkodásra, és az eredetileg 2013. október 31-ig szóló haszonbérleti szerződésre, megszünteti a követelés behajtását. Az NFA meg akarta óvni a kft-t a felszámolástól és a felhalmozott tartozás részletekben történő megfizetését írta elő számára."
2.
Íme egy nyílt levél, melyből megismerhető Kishantosi Vidékfejlesztési Központ álláspontja, elsősorban a már taglalt tartozásról, és másról is. A levelet teljes egészében közli oldalunk.
Kishantos „tartozása”
Ha van ember a földön, aki pontosan tudja, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ nem tartozik, és soha nem is tartozott a földhaszonbérleti díjjal, az Szabó Csaba és Sebestyén Róbert. Nehéz megérteni, honnan veszik a bátorságot, hogy valótlan állításokkal vezessék félre a közvéleményt.
A kormányoldali nyilatkozatokban szereplő összeg – a Kishantosi Kht által vitatott számla – egy elvesztett kedvezmény összege, melyről a bíróság 10 év alatt hozta meg döntését, így az eredetileg 9 milliós összeg és kamatai adják a 27 milliót, melynek fizetési feltételeiről a bírósági döntés után Kishantos megállapodott az NFA-val, és a megállapodás szerint fizet - felét már kifizette - lejárt, fizetetlen tartozása tehát nincs és nem is volt soha.
Hosszú és bonyolult a történet – de megtámadtatásunk okán, az igazság kedvéért kénytelenek vagyunk elmondani.
Szabó Csaba, Éder Tamás és Zászlós Tibor voltak a főszereplői annak a folyamatnak, melyben már 2000-ben megpróbálták trükkös módon kihúzni a földet a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ mintagazdasága alól. Nem szívesen idézzük fel azokat az embertelenül nehéz időket, melyekben ez az általunk a mai napig el nem ismert „tartozás” keletkezett. De ha maga Szabó Csaba hozta szóba, hát elmondjuk az igazságot.
A 13 évvel ezelőtti történet, melyet a mostani kormányzati nyilatkozatok előhívnak a történelem süllyesztőjéből - messzire vezet, és érzékelteti, hogy milyen mérhetetlenül és nyomorúságosan kiszolgáltatott a jó szándékú, jóhiszemű és tisztességes állampolgár, és hogyan lehet a törvényeket az állampolgárok ellen alkalmazni, ha bizonyos érdekek úgy diktálják.
A kishantosi ökológiai mintagazdaság terveit kormányközi együttműködésben német és magyar szakemberek készítették el. A német kormány által finanszírozott tervek önálló mintagazdaság kialakítására tettek javaslatot – erről indultak meg a tárgyalások 1996-ban a Földművelésügyi Minisztérium és az akkori vagyonkezelő között. Időközben dán partnerek is bekapcsolódtak, így 1997-ben már német-dán-magyar delegáció tárgyalt a kishantosi projektről. Ezeknek a tárgyalásoknak az eredményeképpen jött létre a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht. – mely 1998. novemberében szerződést kötött az ÁPV Rt-vel a mintagazdaság területeire.
A gazdaság beindításához az állam nem tudott forrásokat biztosítani, ezért a szerződéskötési díj elengedésével, és kedvezményes bérleti díjjal járult hozzá a gazdaság indulásához. A szerződést szövegező ÁPV Rt. munkatárs – Vojtkó Pál azonban egy különös pontot tett a szerződésbe, mely szerint a Kishantosi Kht köteles minden évben annyi külföldi támogatást hozni, amennyi bérleti díj kedvezményt kap – (ez akkor évi 3,5 millió Ft-ot jelentett) Ezt minden év augusztus 31-ig igazolni kellett. A szerződés úgy szólt, hogy ha nem hozzuk a külföldi támogatást, akkor elveszítjük a kedvezményeket, és a különbözetet visszamenőleg be kell fizetnünk.
Csodálkoztunk, de november lévén ez volt az utolsó esélyünk, hogy még abban az évben beindítsuk a gazdálkodást - ezért aláírtuk. Akkor még jó esélyünk volt, hogy jelentős külföldi támogatásokat tudunk hozni a kishantosi központ fejlesztéseire, mert a folyamat következő része a mintagazdaság központi majorjának kialakítása, az állattenyésztés és feldolgozó üzemek beindítása lett volna, melyhez a dán környezetvédelmi miniszter Svend Auken személyes tárgyaláson tett ígéretet a magyar döntéshozókból álló delegációnak 1997. nyarán. El is küldte munkatársát Kishantosra, aki megerősítette, hogy támogatni kívánják a fejlesztéseket, de az ingatlan vonatkozásában tisztázott tulajdonviszonyokat szabott feltételül.
Ezt azonban az Éder-Szabó-Zászlós trió megakadályozta. A fejlesztésekhez szükséges ingatlan, az akkor még 90 %-os állami tulajdonú Mezőfalvai Mg. Rt. tulajdonában volt - használaton kívül, romos épületekkel. A 20 évvel azelőtt bezárt tehenészet új funkcióval való megtöltése, modellközpontként való működtetése mindenkinek érdeke lett volna – kivéve a háttérben álló, a Mezőfalvai Rt. privatizációjára készülő érdekköröket. Ezért megindult a macska-egér játék…
1999-ben, nem sokkal azután, hogy Zászlós Tibort kinevezték a Mezőfalvai Rt. vezérigazgatójává – vételi ajánlatot tettünk a kishantosi majorra. Először akkor számunkra megfizethetetlen árat szabtak, majd amikor nagy nehezen megszereztük a pénzt, egyszerűen azt mondták, hogy most már nem akarják eladni. Vissza kellett fizetnünk a vásárláshoz megszerzett támogatást…
Látván, hogy a fejlesztéseket nem fogjuk tudni beindítani, így a felkínált dán támogatást nem tudjuk behozni – 1999 decemberében kérelmet nyújtottunk be Éder Tamáshoz, a nemzeti vagyont kezelő ÁPV Rt. Mezőgazdasági Portfoliójának igazgatójához. Azt kértük, hogy mivel a fejlesztések nem tudnak beindulni, töröljék a szerződésből a kötelező külföldi támogatást. Indokaink között szerepelt az is, hogy a külföldi partnereknél rendkívül rossz visszhangja volt annak, hogy a magyar állam kvázi kötelezte őket a magyar érdekeket szolgáló non-profit intézmény támogatására.
Személyes tárgyalást is folytattunk két alkalommal az ügyről Éder Tamással és Szabó Csabával, melyen több tanú is jelen volt. Éder Tamás végső álláspontja az volt, hogy a major kérdésébe nem szól bele, ezt a Mezőfalvi Rt menedzsmentjére bízza, de a szerződés módosításának nincs akadálya, ez az ő hatásköre, ez rendben lesz. Erről tájékoztattuk külföldi partnereinket is, akik megnyugvással nyugtázták az ésszerű döntést.
2000. júniusában már a szerződés módosítás véglegesítésére mentünk be Éder Tamás irodájába, aki megerősítette, hogy minden rendben van – mivel az írásos kérelmet már decemberben beadtuk. Ezután úgy rendelkezett, hogy a jelen levő Szabó Csabával menjünk át az ő irodájába, és készítsük el a módosított szerződést.
Így is történt. A pozitív hangvételű megbeszélésen Szabó Csabával megegyeztünk, hogy mely szakasz kerüljön ki a szerződésből. Néhány sorról volt szó mindössze. Azt mondta rendben van, de most nem ér rá megcsinálni, majd kipostázza. HITTÜNK NEKI – és ez volt életünk legnagyobb hibája. Hazamentünk, és vártuk a módosított szerződés megérkezését.
Hiába… Leketyegett a július, majd az augusztus is. Minden lehetséges módon megpróbáltuk elérni, hogy végre megkapjuk a módosított szerződést. Telefonáltunk, levelet írtunk, megkértünk egy Éder Tamáshoz közel álló ismerőst, hogy beszéljen vele. Annyit értünk el, hogy felhívott Szabó Csaba telefonon, és meglehetősen arrogáns stílusban közölte velem, hogy „Ne üzengessen, ne telefonálgasson, az ÁPV Rt. munkatársai tudják a dolgukat”…
Elérkezett augusztus 30. – a határidő napja, és nem volt meg a módosítás… Érkezett viszont egy levél, hogy csak akkor járulnak hozzá a kért módosításhoz, ha vállaljuk, hogy évente felülvizsgálják a szerződést, vagy a másik lehetőség, hogy a standard feltételekkel kössünk szerződést – vagyis mondjunk le a kedvezményes bérleti díjról.
Különösnek tartottuk, hogy júniusi megállapodásunk ellenére most egy egészen új feltétellel jönnek – de tisztában voltunk kiszolgáltatott helyzetünkkel, ezért azt válaszoltuk, hogy elfogadjuk a szerződés évenkénti felülvizsgálatát és zárójelben hozzátettük, hogy mit értünk a felülvizsgálat alatt. Az az értelmezés ugyanis, amit ez a magyar nyelvben szintén jelenthet – hogy bármelyik évben visszavonhatják a szerződést – felvállalhatatlan lett volna egy induló gazdaság fejlesztéséhez.
A szeptemberi számla rendben érkezett a kedvezményes bérleti díjjal, így - tudván, hogy „az ÁPV Rt. munkatársai tudják a dolgukat…” - vártuk a módosított szerződést. Semmilyen levelet, vagy bármilyen egyéb információt nem kaptunk arról, hogy a válaszlevelünkben foglaltakkal nem értenek egyet, vagy hogy a szerződés módosításától elálltak volna.
Aztán elérkezett 2001. májusa, amikor Éder Tamás és Szabó Csaba egyik napról a másikra távozott az ÁPV Rt-től. Utódaik pedig, - akik kérésünk ellenére nem voltak hajlandóak minket személyesen fogadni saját ügyünkben - könyörtelenül beindították ellenünk a gépezetet. Dörgedelmes levelet kaptunk, miszerint nem teljesítettük a szerződésben vállalt feltételt, mert nem nyújtottuk be augusztus 30-ig a külföldi támogatásokról szóló bizonylatokat. Azonnal válaszoltunk, leírva a történteket, és személyes találkozást kérve. Erre nem kaptunk lehetőséget…
Hamarosan kiszámlázták az összes addigi kedvezmény értékét, mely 9 millió forint körüli összeg volt. Azonnal megírtuk, hogy a tartozást nem ismerjük el, mert megegyezés történt – ismételten személyes meghallgatást kértünk. Nem kaptunk.
2001. augusztus 29-én azonnali hatállyal, rendkívüli szerződéssel felmondták a szerződésünket – arra való hivatkozással, hogy nem fizettük ki azt a bizonyos – általunk megkifogásolt számlát.
Ez a fejlemény meglehetősen különleges volt – mert éppen két nappal előtte, 2001. augusztus 27-én írtuk alá a támogatási szerződést a Földművelésügyi Minisztérium Vidékfejlesztési Főosztályával a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tevékenységére és fejlesztéseire…
Az ÁPV Rt-nek azonnal válaszoltuk, hogy a rendkívüli felmondást nem fogadjuk el, és a minisztérium képviselőit tájékoztattuk arról, hogy az aláírt szerződést nem tudjuk teljesíteni az ÁPV Rt. döntése miatt. Kékkői Zoltán államtitkár azonnal összehívott szeptember 12-re egy egyeztető tárgyalást, melyre meghívta az összes Kishantos ügyével foglalkozó illetékest, köztük Faragó Csabát, az ÁPV Rt. igazgatóját.
Erről a tárgyalásról hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyv van, mely tanulságos történelmi dokumentum. Faragó Csaba nem jött el, csak egy meglehetősen nyers hangvételű levelet írt, hogy döntésüket nem másítják meg. Ott volt viszont Dr. Villányi László gödöllői professzor, aki közölte, hogy a Mezőfalvai Rt-t privatizálták, és most már ő képviseli a tulajdonosokat. Az államtitkár úr üzleti alapon vele tárgyalhat…
Kékkői Zoltánt két héten beül félreállították – Éder Tamást nevezték ki a helyére…
2002. tavaszán érkezett egy vastag boríték a bíróságról. Ebből tudtuk meg, hogy az ÁPV Rt. bíróságra vitte az ügyet, mert a Földtörvény úgy rendelkezik, hogy ha a bérlő nem fogadja el a rendkívüli felmondást, akkor a bíróságnak kell dönteni.
Elindult tehát egy vég nélküli folyamat, melyben közel két év telt el azzal, hogy egyik bíróság a másikra tolta az ügyet. Majd az ÁPV Rt-től az NFA vette át a földeket; így volt olyan tárgyalás is, ahol a bírónő nem tudta megállapítani, hogy ki a felperes. Mikor végre elindult a tárgyalás, elmondhatatlan élmény volt alperesként a vádlottak padján ülni… pusztán azért, mert hittünk egy tiszteletreméltó állami hivatalnoknak. Tanukat állítottunk, akik jelen voltak a tárgyalásokon… Mivel azonban a földtörvény úgy rendelkezik, hogy csak az írásos megállapodás érvényes, nem számított, hogy ki mit mondott. Szerencsénkre azt nem írja elő a törvény, hogy az aláírásoknak azonos papíron kell lenni – így az ÁPV Rt levele, melyet a határidő napján írt – ajánlatnak számított, melyet válaszunkban elfogadtunk, így az ügyvédünk jogi érvelése szerint a szerződés módosítása írásban létrejött.
Ennek alapján a 10 évig tartó perben a bíróság kizárólag azt a zárójelbe tett fél sort vizsgálta, melyben pontosítani igyekeztem, hogy mit is jelent a szerződés felülvizsgálata.
Időközben 2006.ban megegyeztünk a Nemzeti Földalappal, visszavonták a pert, meghosszabbították a szerződésünket. Az NFA azonban csak arra az időszakra köthetett megállapodást, ami hozzá tartozott, a megelőző ÁPV Rt-s időszakra nem – így abban a részben tovább folyt a per, melyet végül megnyertünk.
Az ÁPV Rt. azonban újraindította a pert, most már csak a rájuk eső „tartozás” vonatkozásában, melyet nemes egyszerűséggel csak bérleti díjként emlegetnek. Az ÁPV Rt. sokadik alkalmazottjának már fogalma sem volt arról, hogy mik voltak az előzmények – a bírónőt sem érdekelte különösebben. Végül a bírónő úgy foglalta össze a félsoros, zárójeles mondatrész értelmezését, hogy ha akarjuk így érthetjük, ha akarjuk, úgy; de ő most úgy döntött, hogy az ÁPV Rt. nyert…
Másod fokon a bírónő azzal zárta, hogy nagyra értékeli a tevékenységünket, és reméli, hogy találunk valami kiutat - sok sikert kíván, de ellenünk ítélt.
Van véleményünk a bíróság működéséről – és arról, hogy hogyan és miért születtek a józan emberi logika ellenében az ítéletek, de semmit nem tehetünk.
A 2001-es 9 milliós számla összegére 10 évig ketyegett a jegybanki alapkamat kétszerese… Igy lett a végső összeg közel 27 millió…
Mindezek súlya alatt is folytattuk a munkát még nagyobb hittel és szeretettel – meggyőződve arról, hogy szándékaink és céljaink nemesek, a jövő generációkért dolgozunk.
A hozzánk igazán közelállók a mai napig csodálják, hogy hogyan volt erőnk, kitartásunk ilyen körülmények között folytatni, és felépíteni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központot; sok-sok embernek nyújtani segítséget, ismeretet, tapasztalatot, kitekintést a világba.
Összesen 50 millió forint kárt okozott a Kishantos Nonprofit Kft-nek Szabó Csaba szándékos mulasztása, és több száz millióra becsülhető az elmaradt támogatások összege. Már régóta állhatna a modellközpont megújuló energiákkal, környezetbarát szennyvíz és hulladékkezelési rendszerrel, állattenyésztéssel, feldolgozással. Csodájára járhatna a világ…
Munkahelyek létesültek volna, nem kellene a hantosiaknak tartós élelmiszersegélyt osztani…
Most pedig még a földeket is elveszik Kishantostól ugyanezek az emberek…
Szabó Csaba ma földügy miniszteri biztos, és a Hortobágyi Génmegőrző Nonprofit Kft igazgatója, Éder Tamás és Zászlós Tibor az Agrárkamara alelnökei.
Ezerszer gondoltuk végig, hogy hol hibáztunk. Mindig egyetlen válaszra jutunk: ott, hogy hittünk Szabó Csabának és Éder Tamásnak. De miért is gondolná azt egy jóhiszemű állampolgár, hogy az állam felelős vezetői hazudnak, a törvényeket ellenük játsszák ki, hogy nem az állam és az állampolgárok, hanem általunk ismeretlen emberek érdekeit képviselik?
Utóirat:
Miközben Kishantost kivéreztetni, padlóra küldeni, ellehetetleníteni igyekeztek az ÁPV Rt munkatársai, Zászlós Tibor vezérigazgató pedig nem mert döntést hozni a romos major eladásáról – ugyanezek az emberek úgy privatizálták a Mezőfalvi Mg. Rt-t, hogy a piaci értéken 2 milliárd értékű céget trükkök százaival lényegében ingyen kapta meg 4 ember - köztük Zászlós Tibor -, és ezen felül kaptak még a magyar állami banktól (MFB) 1,5 milliárd forint igen kedvező kamatozású hitelt…
2001. nyarán 11 másik állami gazdasággal ugyanez történt. A mai napig csak „piszkos 12”-ként emlegetik ezeket a gazdaságokat.
Ráadásul 2006. májusában eladták a céget egy bonyolult, sok céges áttételen keresztül, és megjelent Mezőfalván Helmut, az új tulajdonos.
A Mezőfalvai Mg Zrt, 9000 hektár állami földön gazdálkodik és a szövevényes GSD cégbirodalomhoz tartozik.
Még mindig Zászlós Tibor a vezérigazgató, aki Helmuttal és a GSD csoporttal a háta mögött, most az egész magyar mezőgazdaságot kapta kézbe…
Kishantostól pedig elveszik a földjeit.
Kishantos, 2013. április 26.
Ács Sándorné
Ui. 2. Ebben az ügyben weboldalunk megkereste Zászlós Tibort. Természetesen itt esetleges válaszának is helyet biztosítunk.
Fórum-lehetőség: itt.